A mondás szerint nem mindegy, hogy a szopott fasz melyik végén állsz. Én imádok a másik végén állni (persze csakis szexuális értelemben), mert szopni alapvetően jó, de van néhány alapszabály, amit nem árt figyelembe venni:
1. 1. Szeresd a faszt – máskülönben nincs értelme az egésznek. Kényszerből, erőlködve pedig senkinek sem élvezetes az orál.
2. 2. Hagyatkozz az ösztöneidre – ha az első pont megvan, akkor ez sem lesz nehéz. Persze nem árt, sőt hasznos, ha van némi anatómiai és egyéb alapismereted, a női és férfi magazinokban vagy akár a barátnők által adott jó tanácsok viszont sokszor semmit sem érnek az adott partner kielégítő leápolásához, ráadásul még jól el is bizonytalaníthatnak és olykor irreális elvárások látszatát keltik.
3. 3. Figyelj a partnered jelzéseire – a legjobb persze, ha szóban is kommunikáltok, de számos egyéb jel is van, amelyekből tudhatod, jó úton jársz-e. Korántsem biztos, hogy éppen a pornófilmben látott erőteljes mozdulatok veszik le a lábáról, viszont segítségével, együtt új, addig járatlan gyönyörforrásokat fedezhettek fel.

Mindezek persze közhelynek tűnhetnek, én mégis szívesen alkalmazom őket. Olyan ez, mint a főzés. Ha nem kedveled az alapanyagokat, vagy nem vagy éhes, inkább bele se kezdj. Ha viszont nekiálltál főzni, akkor bátran térj el a szakácskönyvtől és a beváltnak mondott receptektől. Hagyatkozz a saját és a párod ízlésvilágára, hiszen igaz, hogy manapság már sok elismert mesterszakács van, a férfiak többsége mégiscsak a hazai ízeket szereti a legjobban, főleg, ha néha egy-egy új módszerrel vagy fűszerrel feldobod őket.
Ja, és még egy fontos dolog: ne fogazz! De ezt már tudjuk jól a blog címéből. :-)